Főoldal arrow Munka-, és fogyasztóvédelem arrow Fogyasztóvédelem arrow Hét budapesti étterem az amerikai nagykövetség feketelistáján
Hét budapesti étterem az amerikai nagykövetség feketelistáján PDF Nyomtatás E-mail
2008. Április 22.
ImageHét étterem, éjszakai bár szerepel az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének feketelistáján. A szórakozóhelyek többsége az V. kerületben található.

A nagykövetség honlapján arra figyelmeztetik az amerikai turistákat, hogy ezekben a bárokban könnyen lenyúlják őket, vagyis a fogyasztásuk többszörösét számlázzák, vagy kicserélik az árlapot, így a buli végére jóval drágább lesz egy-egy pohár ital. A kerület önkormányzatának jegyzője, Rónaszéki László azt mondja, a nagykövetség évekkel ezelőtt történt eseteket említ, amelyek mára szinte teljesen megszűntek a sorozatos ellenőrzések után.

Az éjszakai bárok Magyarországon sem kínálnak olcsó mulatságot. A nagykövetség arra is figyelmezteti a turistákat, hogy ne álljanak szóba fiatal lányokkal vagy túlzottan segítőkész taxisokkal, akik a honlap szerint néha a viteldíj többszörösét is elkérik.

Az évekkel ezelőtti panaszok miatt rendszeresen ellenőrzik a belvárosi szórakozóhelyeket. Előfordult, hogy bezárattak egy-egy bárt, de nem a turisták átverése, hanem bűncselekmények, például pénzmosás miatt - mondta a jegyző. Ha panasz érkezik egy-egy helyre, akkor bekérik a turistától az éttermi számlát, amit összehasonlítanak a hely árlapjával. Az Egyesült Államok nagykövetségének honlapjára egyébként kéthetente érkezik egy-egy panaszos bejelentés.

Forrás: mr1-kossuth.hu

 
Advertisement

Hirdetés





Partnereink, támogatók

Klikkide.hu

partner.klikkide.hu

Nyerjpalyazaton.hu

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Magyar Gazdaságfejlesztési Központ